Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Május







Gavallér János

1956-2006

bűzkatlan tátog
hazug iszap lep
mocskos vér kering
fon hálót körénk

halott igazság
kenyerén hízott
győztes doktrínák
kötelén lógott

betiltott érzést
szót gondolatot
vezényelt légzést
elfojtott álmot

bűzkatlan tátog
hőbörög korcs vér
hazátlan áljog
fon hálót körénk

bűzláp a nappal
iszap-sár az éj
halott szavakkal
vesződik a nép

mocsár lep mindent
bűvészköpönyeg
csalók törtetnek
köztörvényesek

dobbanni kell már
igaz szívünknek
dobbanni kell már
a becsületnek

emberhez méltón
adni testvérnek
emberhez méltón
élethez szenthez

cselekedni kell
harcolni halni
harcolni ember
Istenben bízni


2009.10.23.




Föl, föl vitézek a csatára



Föl, föl vitézek a csatára,
A szent szabadság oltalmára!
Édes hazánkért hősi vérünk,
Ontjuk hullajtjuk nagybátran, míg élünk.

Föl, föl látjátok lobogómat,
Indulj utánam robogó had!
Zeng, dörg az ágyú, s csattog a kard,
Ez lelkesíti csatára a magyart!

Híres Komárom be van véve,
Klapka György a fővezére,
Büszkén kiáll a csatatérre,
Hajrá, huszárok, utánam előre!






HAJÓTÖRÖTT


Mint hajótörött, a nyilt, viharos tengeren,
Úgy hánykolódom én itt, e kicsiny kis szigeten.
Talpam alatt nincs biztos talaj,
Fejem fölött sosem kék az ég.

Istenem! Istenem!
Csak egy talpalatnyi szilárd talajt adj nekem,
Hol esténként nyugton lehajthatnám fejem.

És lám, többet is kaptam én,
Isten balkezével kinyúlt felém,
Majd magához felemelt,
S szerető tekintetével szorosan átölelt.
Aztán jobbkezével lágyan betakargatott,
Azóta minden este igy alszunk mi el.

Nem kell nekem semmi, mit ember alkotott,
De kell a minden, mit csakis Istentől kaphatok,
Hát kell ettől több, mit ember földi életében kaphatott?
Ez lehet a minden,
S ez a minden nekem megadatott.


Tejut, 2oo9 Földanya hava 8.




Szőnyi Bartalos Mária:  Igen, büszke nő vagyok!


Nem úgy, mint a vörösen izzó,
erőt ígérő, felkelő Nap.
Úgy sem, mint a vörösre duzzadó,
vihart kavaró lemenő Nap.


Úgy, mint a delelő Nap,
amely előtt nincs felhő,
és nem figyel rá
Emberfia, senkisem.


Szeliden, szolidan, magamra,
magamban vagyok büszke;
s nem veszem zokon,
ha más leköröz sietve,


és a forgószél közepén
állok dideregve,
mert nem kések el.
Nincs honnan elkésnem.


Igen, büszke, figyelő,
gondolkodó nő vagyok.
Látom, hallom a szóáradatot,
amelyben csak a vágy marad igaz,


mert a vágy szabad. A szavak hazugok.
A kimondott, leírt érzések, gondolatok:
Átfestett ruhákba öltöztetett, s átszabott
alakzatok, amelyektől káprázik a szem.


A külcsínt látva más a belső rend.
A belsőt hallva más külső zaj a csend.
Igen, büszke, magyar nő vagyok.
Rabszolgaerkölcsöt nem tűr a morálom!


Rabszolgaerkölcs nem fér tiszta, magyar szívembe.
Rabszolgaerkölcsöt nem tűri magyar észjárásom.
Rabszolgaerkölcs nem fér a magyar lelkembe.
Igen, büszke, magyar anya vagyok!


Fiam, unokáim
magyar büszkeséggel megáldottak,
mint a nemes lelkű
magyar őseim.


S akit zavar nyíló virág - átok rajta.
Zavarszűrő vízililiom viperafészket takar.
Tulipános ládákon trappolnak már régen az urak.
Trambulinugrás nélkül is tudható ki a magyar.


Ti, Urak - Pesten és Budán!
Ti, Urak! Ti, országházi, hűtlen kutyák!
Mondom nektek: Porba hullhat általatok tisztaságom,
de büszkeségem, hogy anya és magyar vagyok - SOHA.





Kis Gábor: Miénk lesz megint


Vágmenti Trencsén nagy-íves hídja,
Pozsony, Zoborhegy és a híres Nyitra,
Zsolna, melyet a zsebrák megrabolt,
Ez mind magyar volt, mind magyar volt.

Tátrán a csúcs, hegyormán lucfenyő,
Hernád, mely hozzánk rabhegyen lejő,
Hamv-őrző Kassán Dóm felett a hold,
Ez mind magyar volt, mind magyar volt.

Erdély, hol most a bús kétség dobol,
Várad terén a Szent László szobor,
Ady városa, Zilah, a karolt,
Ez mind magyar volt, mind magyar volt.

Szatmár mellett a szomorú Szamos,
A meggyalázott Csík és Aranyos,
Petőfi csontjai, Kolozsvár, az Olt,
Ez mind magyar volt, mind magyar volt.

Szabadkán szüzek fején a párta,
Zomborban víg tánc, Zentán a várta,
Bácskán a dal, a hajnalig dalolt,
Ez mind magyar volt, mind magyar volt.

Vesztünk csak álom, rémes-rút lidérc,
Légy átkozott, ha menni és dúlni félsz!
Állj őrt, s ha óránk új tettekre int,
Ez mind magyar lesz,
Mind, mind magyar lesz, miénk lesz megint!





József Attila: Nem, nem, soha!



Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!

Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!

Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! -
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!


(1922. első fele)
 




Marschalkó Lajos
ÚJ BIBLIÁT




Szentírás lett itt Nyugaton a csekkönyv,
Szakálas Marxok írtak Bibliát,
De Sináj hegyén csipkebokor gyúlt ki
S szólitotta az embernek fiát:

"Össze kell törni mind a kőtáblákat,
Át kell írni az öreg Bibliát,
Különbet írt, mint Máté, az apostol,
Vérével annyi sok magyar diák.

Az Új Heródes hiába parancsolt,
Hiába küldött gyilkos sereget,
Bégő bárányként nem akartak halni
E csillag-lelkű magyar gyerekek.

Itt Nyugaton csak tehetetlen álltak
A katonák s a sápadt férfiak...
Harcolni, halni senki sem akart itt
E vérző, árva gyerekek miatt!

Bábel mocsarán lángolt a neon-fény,
Kamasz-lányt ölelt a kölyök kamasz,
S túl hős-halált halt egy kis iskoláslány,
Hogy fénybe gyúljon a magyar tavasz.

Itt elvet árult a néptribun, s a kalmár
A templom előtt mérte aranyát...
S ott szabadságért szent halálba küldték
Fiaikat az édesanyák.

És meghaltak a tízéves kis hősök,
Niobe mégse siratta fiát.
Itt szét kell zúzni mind a kőtáblákat,
Át kell írni az öreg Bibliát.

Hősi temető van-e a világon,
Hol együtt nyugszik kétszáz kisgyerek?
S a hant alól is azt sikoltja vérük:
-- Segítsetek, ti népek, emberek!

Fáklyát gyújtott a kislány en-testéből,
Jézus! Az égből Te láttad magad,
Száz kis Szent György és ezer kis Jeanne d'Arc
Halt ott érted a romfalak alatt.

Nyugat-Pilátus hókezeit mosta,
A farízeus rádión beszélt,
S kétszáz gyerek-hős szállt a temetőbe,
Szabadság ura... mert csak érted élt.

Szabadságot! -- így üvöltött a börze,
Míg kavargott a véres vad tusa,
De szabadságért egyedül veszett el,
Magyarország, -- a népek Krisztusa.

Ám föld alól és a temetők árkából,
Felsírnak halott magyar gyerekek,
Kis csontkezük az égre dörömböl,
Áruló Nyugat -- százszor jaj neked!

Kialszik fényed, szabadság Júdása,
Összedőlsz, gyáva nyomorult világ,
S szét fogjuk zúzni minden kőtábládat,
Át fogjuk írni minden Bibliád."